Olyan szédítő iramban fejlődik az internet, hogy ezt már szinte kezelhetjük technológiai szingularitásként. Nemcsak a neten megjelenő tartalomról jelenthetjük ki, hogy követhetetlen (pl. képtelenség megnézni a YouTube-ra feltöltött összes videót), sőt, nemcsak a releváns weboldalakat és weben elérhető szolgáltatásokat képtelenség megtanulni (egyre-másra jelennek meg a jobbnál jobb szolgáltatások, tematikus közösségi oldalak), hanem ez a programozására is igaz. Az elmúlt években valószínűleg a webes fejlesztés területén következett be a legjelentősebb technológiai mennyiségi növekedés (magyarán ezen a területen jelent meg a legtöbb programkönyvtár, sőt, programozási nyelv).
Emiatt lehetetlen igen ambiciózus vállalkozás olyan leírást készíteni, ami egyrészt bevezető, másrészt igyekszik minden fontosabb területre kitérni. Így ez a leírás is csak korlátozottan lehet sikeres.
A webes fejlesztéssel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalók:
- A világhálón számos adatkapcsolati lehetőség van, melyeket protokollnak hívunk. Ebben a leírásban a HTTP (HyperText Transfer Protocol) protokollról lesz szó, melyre a világháló épül. A HTTP titkosított párja a HTTPS. Néhány fontosabb egyéb protokoll: telnet/ssh (távoli belépés), ftp/sftp (fájlok másolása egyik szerverről a másikra), smpt/pop3/imap (e-mail küldéssel és fogadással kapcsolatos protokollok) stb.
- Alapvetően kétféle szolgáltatás van a világhálón: az embereknek szóló szolgáltatások, melyeket weboldalak formájában látunk böngészőnk segítségével, valamint más számítógépeknek szóló szolgáltatások (angolul: web service), ahol tehát a lekérdező is egy szoftver, mely tipikusan feldolgozva továbbítja az adatokat. Például egy olyan weboldalon, ahol láthatunk folyamatosan frissülő időjárási, vízállási, részvény árfolyam adatokat is, jó eséllyel a háttérben számos webes szolgáltatást használ.
- A világháló lekérdezés alapú, ráadásul mindig a kliens az aktív fél, azaz a lekérdező. Néha nehéz elhinni, de akármennyire is összetett egy alkalmazás, "legalul" egészen biztosan a böngésző által kiadott különböző lekérdezések sorozata áll. (Más protokollok lehetnek kétirányúak, ahol bármelyik fél lehet a kezdeményező, a HTTP viszont egyirányú.) A HTTP protokoll lényegét tekintve semmit sem változott azt elmúlt évtizedekben. Módosítani rajta csak óvatosan és minimálisan lehet, mivel a több évtizedes rendszerekkel is kompatibilis kell, hogy maradjon. (Csak képzeljük el: milyen szédítő lenne a fejlődés akkor, ha a HTTP protokoll érdemben is változna.)
- A böngésző és a szerver közötti kommunikációt a HTML (hypertext markup language) írja le. Ez végső soron egy egyszerű szöveg, ami a szerver válasza a böngésző kérésére. A szöveg maga a tartalom, annak formázása, valamint hivatkozások összessége. A hivatkozások lehetnek bináris adatok is, mint pl. képek, valamint akár böngészőben futó alkalmazások is. Egyébként ez utóbbiak teszik dinamikussá a weboldalakat. A HTML szabvány ritkán változik, mivel sok böngésző van, az egyes személyi számítógépek milliárdjain régi verziók is lehetnek, így fenn kell tartani a kényes egyensúlyt a stabilitás és a fejlődés között. Az eddigiek alapján nagyságrendileg tíz évente történt olyan változás, mely jelentősnek mondható, és amelyek mindegyik esetben "böngésző háborúkhoz" vezetett.
- A HTTP formázás - sajnálatos módon - lehet logikai és fizikai egyaránt. (Példa: az, hogy vastag, 15-ös betűméret, fizikai formázás. Az, hogy alfejezet cím, ami adott böngészőben lehet pont vastag, 15-ös betűméretű, logikai formázás.) Vegyíteni a kettőt nem célszerű. Ha csak fizikai formázást használunk, akkor nagyon nehéz módosítani rajta (pl. ha úgy látjuk, hogy az alfejezet cím ne 15-ös, hanem 16-os legyen, akkor az összes alfejezet címnél át kell írni, adott esetben a több ezer HTML oldal több tízezer előfordulásánál), a logikai formázásnál viszont túlzottan a böngészőre van bízva a kinézet, amit a külcsínre igényes cégek nem tudnak elfogadni. Így szinte történelmi szükségszerűség volt a CSS (Cascading Style Sheets) megjelenése, ami a 100% logikailag megalkotott HTML oldalt formázza minden böngészőben egységesre.
- Számos esetben előfordul, hogy nem egy komplett weboldalt szeretnénk letölteni. Például két szoftver, melyek között csak adattovábbítás van, tipikusan nem ezen keresztül szeretne kommunikálni. Ill. ez lehet a böngésző -> szerver kommunikációban is: ha egy nagyméretű weboldalon kevés információ változik, akkor lassú, zavaró és pazarló újra betölteni a teljes oldalt. Ezekben az esetekben érdemes a HTML-től eltérő formátumot használni. A legelterjedtebb szöveg alapú szabványok az XML és a JSON. Az XML (Extensible Markup Language) létrejöttére jó eséllyel hatással volt a HTML: hasonlít a HTML-re, de annál szigorúbb (ami jó), és kiterjeszthető. A JSON a JavaScript Object Notation rövidítése, tehát szűkebb értelemben ez a JavaScript objektumok szerializálására szolgál. A jelölő nyelv viszont annyira egyszerű, kompakt, jól érthető, jól olvasható, mégis, bonyolult struktúrák kódolására is alkalmas, hogy önálló, a JavaScript-től független szabvánnyá nőtte ki magát, és az írás pillanatában valószínűleg ez a legnépszerűbb szabvány a web szolgáltatások adatcseréjében.
- Ha csak ennyi lenne a web, ami fent található (és az 1990-es évek közepéig nagyjából ennyi is volt), akkor a mai szemünkkel eléggé "laposnak" éreznénk: ott a szöveg, egy-két kép, néhány link, de semmi "csicsa", semmi látvány; kb. olyan, mint ez a weboldal. Dinamizmust a böngészőben futó programok visznek bele. Ne feledjük: sem a HTML sem a CSS nem programozási nyelvek: ezek statikus leírások, melyekbe üzleti logikát nem lehet beprogramozni. Először a HTML forrásába ágyazott script nyelvek jelentek meg, melyek közül a JavaScript vált igen gyorsan egyeduralkodóvá. A JavaScript egyrészt egy teljes értékű programozási nyelv változókkal, függvényekkel feltételkezeléssel, ciklussal stb. Másrészt magát a HTML kódot is át tudjuk vele alakítani, ezáltal egész látványos dolgokat tudunk segítségével alkotni. A tartalmat tehát a HTML, a külalakot a CSS a dinamizmust meg (döntőrészt) a JavaScript biztosítja. Ezek az technológiák a 1990-es évek közepéig kialakultak, és az alap szabvány nem sokat változott. Ahogy a HTML vagy CSS szabvány is csak ritkán változik, úgy a JavaScript szabvány is, sőt ez utóbbi talán még problémásabb mint a másik kettő. Ha minimálisan is, de változik a szabvány, akkor könnyen futhatunk olyan esetre, hogy az egyik böngésző támogatja, míg ugyanaz szintaktikai hibát okoz egy másikban.
- Adott tehát a JavaScript, mellyel "gyalogos" módszerrel karakterről karakterre, pixelről pixelre át tudjuk alakítani az egész weboldalt. A benne rejlő lehetőségeket viszont idővel sokan meglátták, és egyre-másra jelentek meg a kiegészítések, amelyek segítéségével néhány sor kóddal igen látványos, asztali alkalmazások dinamizmusát meghazudtoló eredmény tudunk létrehozni. És ne feledjük: mindez az 1990-es évek óta szinte változatlan HTTP + HTML + CSS + JavaScript alapokon, nincs más! A jQuery "kimaxolta" az alapvetően statikusnak szánt HTML módosítását. Ez olyan jól sikerült, hogy visszahatott az alap JavaScript szabványra, így a legfontosabb műveletek (más szintaxissal) jQuery nélkül is elérhetőek. Az AngularJS tipikusan a HTML elemek attribútumait egészíti ki, ezáltal új funkciókat visz a rendszerbe, mintha alap HTML lenne (és melyeknek egy része visszaköszön a későbbi HTML szabványokban is). Az ExtJS segítségével HTML nélkül, tisztán JavaScript-ben tudunk nagyon látványos, böngészőben futó webalkalmazásokat készíteni. És kismillió célirányos JavaScript modul létezik; pl. a Mustache sablonok kezelésére szolgál.
- A JavaScript után nem sokkal igény mutatkozott kliens oldali binárisok futtatására is. A két legnépszerűbb az Applet (ami Java, ellentétben JavaScript-tel, ami a nevével ellentétben nem az), valamint a Flash. Viszont a JavaScripté lett utólagos tudásunkkal a hőskor jövője, ezek valójában kihalófélben vannak.
- Amiről idáig szó volt, az a kliens oldal, és ebben a modellben a szerver előre bedrótozott, statikus erőforrásokat küldött a kliensnek. Habár a kezdeti weboldalak valóban ilyenek voltak, ma már a legegyszerűbb weboldalak szerver oldalán is létezik dinamikus tartalom, tipikusan olyan, amit adatbázisból olvas ki, vagy más web szolgáltatástól kérdez le és továbbít. Az első dinamikus szerver oldali technológia a ma már lényegében kihalt CGI volt. A PHP-ban készült szerver oldali kódot közvetlenül a HTML-be kell írni. Ez tehát programozás technikailag hasonlít a JavaScript-re, viszont lényeges különbség közöttük az, hogy a PHP kód a szerver oldalon lefut, és a kliens már csak az eredményt kapja (melyről nem is tudja, hogy az nem statikus HTML, hanem PHP által generált HTML), míg a JavaScript a böngészőben fut. És vannak a különböző, tipikusan Java alapú technológiák, melyek a HTML-től függetlenül léteznek, és eredményül vagy HTML-t generálnak, vagy más formátumot, pl. XML-t vagy JSON-t, amit egy HTML-be ágyazott JavaScript kérdez le és jelenít meg. Végül (?) a webes keretrendszerek végtelen sora következik, amelyek legenerálják a szükséges kódot kliens és szerver oldalon egyaránt, és amelyeknél nem is biztos, hogy elsőre egyértelmű, mi fut a szerveren és mi a böngészőben…