Kategória: Társasjátékok.
Maffia
A téma nagy klasszikusa. Gyilkosos néven is ismert. 10 fő felett érdemes játszani. Az alapsztori szerint van egy város, ahol békés polgárok és gyilkosok élnek együtt, a gyilkosok éjjelente megölnek valakit, nappal pedig a városlakóknak van lehetőségük megölni valakit, akire azt gondolják, hogy ő a gyilkos. A gyilkosok tudják egymásról, hogy kik a társaik, a polgárok pedig alapból nem tudnak semmit. A nappali időszakban a gyilkosok is eljátsszák, hogy ők is ártatlan polgárok, és a sikerük leginkább azon múlik, hogy ez mennyire sikerül nekik. E két szerepen kívül egyéb szerepek is létezhetnek, és máris megérkeztünk az sokféle játékszabály birodalmába! Rendőr szinte mindig létezik: az egyik polgár minden éjjel megtudhat valakiről információt. Megfelelően sok játékos esetén gyógyító is van. Az olyan részletekben, hogy hány polgár és hány gyilkos van, a játékvezető megmondja-e a kiejtett játékosnak a szerepét, a gyilkosok csukott szemmel szavaznak, vagy nyíltan kiválasztanak valaki, a játék nappallal vagy éjszakával kezdődik-e, milyen szerepek vannak, a játék elején meg kell egyezni, mivel természetesen mindenki máshogy tudja.
Igazán remek parti játék, a sértődésre hajlamosaknak viszont ajánlott, hogy kívülről élvezzék a játékot; igazán élvezetes tud lenni, amikor ismerjük mindenki szerepét, és hogy ki hogyan érvel. Viszonylagos hátránya még az, hogy elég kosszú ideig is eltarthat.
Aranyásók
Az Aranyásók valójában nem annyira jó, mint ahogy a népszerűségéből következik. A játékban vannak az aranyásó törpök, akik célja elásni az aranyig, valamint a szabotőr törpök, akiknek a céljuk mindezt megakadályozni, lehetőleg úgy, hogy ne bukjanak le. Van néhány óriási előnye, és néhány megbocsáthatatlan hátránya. Előnyei:
- A legnagyobb előnye szerintem az, hogy lényegében egy pakli kártya az egész (az általam megismertek közül ez volt az első olyan igazi társasjáték, ami gyakorlatilag egy pakli kártya), így kis helyen elfér; akkor is betehetjük a táskába, ha nem tudjuk, hogy játszani fogunk-e vele, de elfér.
- Már az alapjáték is jól skálázódik (3-8 fő), a kiegészítővel viszont az általam ismert játékok közül ez a legjobban skálázódó (2-12 fő).
- A játékidő nagyon jól behatárolható és elfogadható hosszúságú.
- Lehet benne kommunikálni és blöffölni, és az ilyen típusú játékokat is szeretem.
- A szerencsefaktor optimális szerintem.
- A játékszabály nem bonyolult, már általános iskolás korú gyerekekkel is jól játszható.
Viszont sajnos a hátrányainak a listája sem rövid.
- A legfontosabb szerintem az, hogy létezik benne a játékrombolás: az építő törpéknek a játék végéig ilyen szerepet kell felvenniük, és annak a látszatát is el kell kerülniük, hogy ők szabotőrök. Ez sajnos nem mindig sikerül mindenkinek, ami élvezhetetlenné teszi a játékot. A játékrombolást itt nem lehet kizárni, és az esetek többségében, amikor játszottam, volt játékromboló. Emiatt csak abban az esetben ajánlom jó szívvel, ahol minden játékos elér egy minimum szintet.
- A másik, ami szerintem probléma (még akkor is, ha party játékról van szó): a játék nem kiegyensúlyozott. A legtöbb esetben a szabotőröknek nincs esélyük. Ill. a szabotőrök esélye nagyon szerencsefüggő, ill. attól is függ, hogy az építő törpök között van-e játékromboló. De normál esetben, átlagos szerencsével a szabotőrök nagyon ritkán nyernek.
- A pontozás is elég furcsa, és nem tükrözi a játékban nyújtott teljesítményt: lapot húzunk, amelyen 1, 2 vagy 3 arany van. Mivel szinte mindig az építő törpök nyernek, a győzelem nagyjából azon múlik, hogy ki hányszor volt építő törp, és azon belül milyen lapot húzott.
- A kiegészítőben még rosszabb a pontozás, ott szinte semmi köze nincs a játékhoz.
- A kiegészítőbe bekerültek "sírós" lapok is, ami nem alkalmas azokban az esetekben, ha a társaságban vannak sértődésre hajlamosak (pl. kisebb gyerekek).
A véleményem a következő: igazából csak az alapjátékkal érdemes játszani (ketten válasszunk másik játékot, 8 fő fölött meg lehet pl. maffiázni). Érdemes csak olyan változatot játszani, amely valamelyest kiegyenlített (pl. 4 aranyásó és 2 szabotőr). A játékosoknál tényleg legyen egy minimum szint; ha nem is kimagasló játéktudású mindenki, de a szereptévesztésből származó játékrombolás ne legyen benne. A pontszámításnál meg egy, az eredményt jobban tükröző házi pontozást érdemes kitalálni, pl. ha kiegyenlítettnek bizonyul, akkor ki hányszor volt a győztesek között. Ha pedig az a tapasztalat, hogy mondjuk az aranyásók kétszer olyan gyakran nyernek, mint a szabotőrök, akkor egy szabotőr győzelem érjen kétszer annyit, mint egy aranyásó győzelem.
Bang!
A Bang! társasjáték a vadnyugatra kalauzol minket, ahol mindenki egy szerepbe bújik: vannak banditák, akik mindenkit kiszeretnének nyírni, van egy seriff, aki rendet szeretne tenni, neki lehet egy helyettese, valamint van egy renegát, aki a seriff helyébe szeretne lépni. Nem rossz partijáték, de sajnos több a hátránya mint az előnye. Hossza kiszámíthatatlan, és igen hosszú tud lenni. Ki lehet esni belőle. Elvileg jól skálázódik (4-7 fővel játszható), viszont a tapasztalat szerint csak a 4 és a 7 fős változat a kiegyenlített. 5 és 6 fővel, ha az eredmény bármit is számít (márpedig egy társasjáték esetén kell, hogy számítson), akkor nem érdemes játszani. A játékot az teszi érdekessé, hogy a seriffen kívül nem tudjuk, kinek mi a szerepe. Elvileg kisebbekkel is játszható, viszont a gyakorlatban érdemes elkerülni a játékot egy olyan társasággal, ahol sértődésre hajlamos emberek is vannak. Ugyanis a tapasztalat szerint gyakran előfordul az, hogy valaki nem a szerepének megfelelően játszik, hanem pl. arra lő vissza, aki rálőtt (függetlenül attól, hogy a másik szerepe ezt kívánja, az övé viszont azt, hogy ne lőjön vissza), vagy arra lő, aki számára a legkevésbé szimpatikus a való életben.
Nagy hátrányának tartom még azt is, hogy a szabály nemigazán bátorítja a megfontolt döntéseket. A döntéseknek nem feltétlenül van arányos következménye, szerencsés lapjárás felülírhatja korábbi rossz döntéseinket (vagy balszerencsénket). Az olyan drasztikus lapok, mint pl. a dinamit, minden finomhangolt döntést felülír. Jobbnak tartanám, ha kisebb lenne a szerencse szerepe, a játékosoknak nagyobb döntési szabadságuk lenne abban, hogy milyen mértékben koncentrálnának a védekezésre ill. támadásra, a valódi döntéseknek valódi következménye lenne. Pl. ha valaki elhanyagolja a védekezést (ami eleve nehezen értelmezhető ennél a szerencsefaktornál), és ennek következtében életet veszít, akkor a jelenlegihez képest kevesebb legyen az élet visszanyerésének a lehetősége, pl. kevesebb sör lenne a játékban. Jó lenne, ha a játékszabály jobban ösztönözné annak kipuhatolását, hogy ki kivel van, és ennek következtében lecsökkenne a vaktárban lövöldözés mennyisége.
Megfelelő összetételű és létszámú játékos esetén viszont lehet egy-két jó partit játszani, emiatt nem az egyértelműen elvetendő játékok közé soroltam. Ugyanakkor várom annak a játéknak a megjelenését, ami erre épül, viszont a fenti hiányosságokat megpróbálja kiküszöbölni.
Ellenállók
Az Ellenállók egy konszolidált maffia. Ennek nagy előnye a maffiához képest az, hogy nem lehet belőle kiesni, valamint az is, hogy a szabályai jobban rögzítettek, ami ráadásul biztosít egyfajta kiegyensúlyozottságot is. Jól kiegészíti a maffiát azáltal, hogy 5-10 fős társasággal lehet játszani, a maffia pedig 10 fő fölött érdekes.
A játék a második világháború idején játszódik, ahol vannak az ellenállók (a vörös csillagos partizánok, és fontos kihangsúlyozni, hogy a játékban ők játsszák az úgymond "jók" szerepét) és a kémek (a náci jelvénnyel rendelkező, a partizánok közé beépülő "rosszak"). A kémek tudják egymásról, hogy ki kém, az ellenállók alapból semmit sem tudnak. A játék során 5 küldetést hajtanak végre (értsd: pl. vasúti sín robbantást, tehát ami kárt okoz az ellenségnek, és a kémek ezt igyekeznek megakadályozni, emiatt épültek be). Ha sikerül ezek közül hármat végrehajtani, akkor az ellenállók nyertek, egyébként a kémek. Mindegyik körben a játékosok szavazással eldöntik, hogy kiket küldenek a misszióba. A kommunikáció kulcsfontosságú, mivel az ellenállók célja az, hogy lehetőleg csak ellenálló vegyen részt a küldetésben, a kémeknek meg az, hogy ők is ott legyenek, és alkalomadtán szabotálják a küldetést. Persze óvatosnak kell lenniük a szabotálással, nehogy lebukjanak. Bizonyos kártyalapok az alapból mit sem sejtő ellenállókat segítik; kellő tapasztalattal ugyanis ezek nélkül a játék nem lenne kiegyenlített (a kémek javára).
Nagyon jó parti játék. Ráadásul jól kiszámolható behatárolható ideig tart, nem lehet belőle kiesni (pl. ha valakiről egyértelműen kiderült, hogy kém, attól még bent marad a játékban, és ilyenkor az ő célja lehet pl. a gyanú elterelése a kém társáról valaki másra). Elvileg akár egy pakli francia kártyával is játszható. Hátránya az, hogy elvben itt is lehetséges a játékrombolás (egy ellenálló szereplő játékos kémként játszik), ami meglepő módon sokkal ritkábban fordult elő, mint az Aranyásókban. Ugyanakkor a játék élvezhetőség szempontjából az is fontos, hogy a játékosok nagyjából hasonló szinten legyenek, mert egyébként olyan esetek fordulhatnak elő, ami a játék rombolását eredményezi.