Ellenjavallt játékok

Kategória: Társasjátékok.

Ki nevet a végén?

Sajnos ez az a társasjáték, amit a legtöbb gyerek először megtanul. Kiszámíthatatlanul hosszú nettó szerencsejáték. A szabályalkotóknak legalább az eszükbe juthatott volna, hogy a játékosok alapból kitehessenek egy bábut, és ne fordulhasson elő az, hogy az egyik játékos menthetetlenül beragad. De legalább könnyen tanulható. Nem ajánlom.

Monopoly

A Monopoly a társasjátékok ősbűne. Röviden összefoglalva: ez egy ingatlanbefektetési társasjáték, amelyben szállodákat, vasutakat és egyéb épületeket adunk-veszünk-építünk, a cél pedig az, hogy az ellenfeleinket szép sorjában kifosztva, porig alázva és hosszú kínlódás után a játékból is kizárva mi magunk birtokoljunk mindent.

Sokan sokféleképpen összefoglalták, hogy miért kerüljük, amennyire csak lehet, és mekkora károkat okoz, pl.:

Most egy n+1-edik összefoglalót írok én is. Sokáig számomra is - ha nem is A nagybetűs társasjáték, de - megkerülhetetlen valós opció volt. Önmagában az engem nem zavar, hogy a játék célja az ellenfelek sárba döngölése, mert ez csak egy absztrakciós szint: a kooperatív játékok kivételével minden játékban a cél az ellenfelek legyőzése, és aki nem hajt minden tudásával a győzelemre, azokkal valójában nem jó játszani. Tehát ami a legtöbbeket zavar, az engem egyáltalán nem. A következők viszont a valaha létezett legrosszabb társasjátékok kategóriába sorolják ezt a játékot:

  • Ki lehet belőle esni. A rövid, de sok fordulós játékok kivételéve számomra megengedhetetlen a kiesés. Ráadásul a tipikus kiesés olyan, hogy nagyjából fél óra alatt eldől, hogy valaki már nem lehet nyertes, de még vagy másfél órát kell szenvednie, mire kiesik. Majd több órát várni arra, hogy a többiek befejezzék. És itt jön a másik probléma:
  • Hosszú és kiszámíthatatlan játékidő. Mennyi ideig tart egy tipikus Monopoly party? Olyan 2-6 óra. Egyrészt vállalhatatlanul hosszú, másrészt túl nagy a kilengése.
  • Nulla döntési lehetőség. A játékszabály ugyan lehetővé tesz minimális döntési lehetőséget, de az is max. 2: megveszem vagy nem veszem meg, és többnyire van egy triviálisan legjobb lépés (majdnem mindig megéri megvenni).
  • Aránytalanul nagy szerencsefaktor. Ha valaki a játék elején börtönbe kerül, akkor jobb lenne azonnal kilépnie a játékból (amit nem tehet meg, még ott kell szenvednie), a játék végét viszont gyakran az dönti el, hogy ki kerül hamarabb börtönbe (ugyanis ha ott van, nem fog rálépni más szállodájára).
  • Összefogás az egyik játékos ellen. Igazából a Monopoly sava-borsa nem a játékasztalon, hanem a játékasztaltól távoli titkos megbeszéléseken zajlik, és ilyen értelemben még jó játék is lehet. De egyrészt ez az, ami borzasztóan elhúzza a játékot ("cseréljük el az építési telket a vonatra, és egyezzünk meg abban, hogy én nem fizetek neked a szállodában, te nem fizetsz nekem a vonaton, valamint megegyezünk abban, hogy 5 körön keresztül nem egyezkedünk a Sanyival"), másrészt ez alkalmat ad az összefogásra egy harmadik fél ellen (tipikusan adja magát, hogy összefogjanak a legerősebb ellen, és már lehet, hogy bőven nem ő áll legjobban, mégis embargó alatt van), harmadrészt tényleg kizárólag olyanokkal érdemes így játszani, akiknek a vérükben van az egyezkedés.

Persze van pár előnye is, melyek messze nem kompenzálják a hátrányait: jól skálázható (tényleg!), gyorsan tanulható, újra játszható, és mindegy, hogy milyen sorrendben ülünk az asztalnál.

Gazdálkodj okosan!

A Gazdálkodj okosan! valójában egy sz rossz társasjáték, már amennyire emlékszem a szabályaira. A Monopoly által okozott űrt próbálta vele kitölteni az akkori hatalom, sajnos sikerrel. Amíg a Monopoly-ban megvan legalább a döntési lehetőség látszata, a Gazdálkodj okosan!-ban ez konkrétan nulla, a szerencse faktor pedig 100%. Nevelő célzattal készítették: idealista egységsugarú szocialista embert szeretett volna ezzel faragni a gyerekből a hatalom, ami persze önmagában nem lett volna baj, viszont érdemes lett volna úgy megalkotni, hogy a a játékosok kezébe valós döntéseket helyeznek. A játékban a játékosok valójában eljátszanak egymás mellett, amit nevezhetünk közös időtöltésnek, de nem társasjátéknak. Viszont cserébe a játék hossza (amennyire emlékszem) jól meghatározott volt, nem igazán volt "sírós", senki sem esett ki.

Manapság igazi nosztalgiajáték: a felnőttekben olyan kellemes élményt ébreszt, mint mondjuk a diavetítés, vagy a gyerekkoruk édessége, és a gyerekeiknek is ugyanazt az élményt szeretnék átadni. De azóta eltelt pár évtized, a gyerekek az okostelefonokra buknak és nem a diafilmekre, és nagyon sok jó játék jelent, jelenik meg. Ítélet: egyszer s mindenkorra felejtsük el a Gazdálkodj okosan!-t. A feljavításával sem érdemes próbálkozni.

A rendszerváltás környékén egyébként jelentek meg ilyen-olyan részvényes játékok, melyeknek a címeire sem emlékszem; ott meg túlkomplikálták a szabályt, az előkészületek hosszabb ideig tartottak, mint a mai igazán jó társasjátékok teljes hossza, szóra sem érdemesek.

Rizikó

A Rizikó majdnem olyan rossz, mint a Monopoly. Röviden összefoglalva: egy-egy világbirodalmat vezetünk, egymással háborúzunk, a cél pedig az, hogy a célkártyától függően kontinenseket foglaljunk el, esetleg irtsuk ki valamelyik ellenfelünket, vagy egy másik játékváltozatban nemes egyszerűséggel irtsunk ki mindenkit, és mi legyünk a világ egyetlen urai.

Igazából sokáig szerettem, de ugyanaz a pár megbocsájthatatlan bűne van, mint a Monopoly-nak: ki lehet belőle esni, hosszú és kiszámíthatatlan a játékidő, valamint lehet kifejezetten az egyik játékos ellen játszani (egy bizonyos célkártyánál kell is). Határozott előnye a Monopoly-val szemben viszont az, hogy itt van valódi döntési lehetőség, és ezekre valódi stratégiát tudunk építeni, a szerencsefaktor pedig elfogadható. Ez is jól skálázható. Ezek viszont messze nem kompenzálják a hátrányait.

Hotel

A Hotel szemmel láthatóan megpróbálta kijavítani a Monopoly hibáit, és az eredmény igen látványosan sikertelen lett. Ebben a játékban is a mechanizmus a szokásos klisét követi: dobunk, lépünk, majd az adott esetleg mező lehetőséget biztosít bizonyos műveletek végrehajtására. Ebben a játékban hotelt tudunk fejleszteni. Ha olyan mezőre lépünk, ahol valamelyik a játékostársunknak már van hotelja, akkor a hotel felépítettségtől és a szerencsénktől függően kell neki fizetni.

Egyetlen ponton jobb mint a Monopoly: a döntés (ami amúgy teljesen bináris) több esetben valódi mint a Monopoly esetében. De ugyanúgy szerencse alapú mint a Monopoly, és ha valakinek nagyon nincs szerencséje a játék elején, akkor szinte semmi esélye sincs a győzelemre. Ugyanakkor itt is kínkeservesen hosszú ideig tart, míg végre tényleg kiesünk a játékból. A játékidő csak nyúlik mint a rétestészta (45 percet ír a doboz; mi miután 2 óra alatt végre többé-kevésbé felépítettük a hoteleket, még úgy másfél óráig szenvedtünk, amikor már csak 2 játékos maradt, ők is ráuntak és megegyeztek egy végeredményben).

Lehetne egyébként azon agyalni, hogy milyen szabályokkal lehetne ezt játszhatóbbá tenni, nekem is lennének ötleteim (pl. az első telket sokkal egyszerűbben meg lehessen vásárolni, és ha valakinek csak egy telke van, az nagyobb védelmet élvezzen; ha valaki elveszítette az összes telkét, akkor automatikusan essen ki), de egyrészt nem vagyok híve a "házi szabályoknak", másrészt meg kár egy eleve elrontott mechanizmusú játékba plusz energiákat fektetni.

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License