Társasjáték bevezető

Fő kategória: társasjáték.

A társasjátékok osztályozásának szempontjai

Teljesen szubjektív lista arról, hogy én mit tartok fontosnak egy társasjáték esetén:

  • Hossz: itt két fontos szempontot különböztetek meg
    • Egyrészt legyen kiszámítható. Ideális esetben mindig ugyanannyi ideig tart. A valóságban persze mindegyik játék hosszának van egy szórása. Ha egy alapvetően egy órás játék eltart másfél óráig, az még rendben van. De az ne fordulhasson elő, hogy néha háromszor-négyszer annyi ideig tart, mint máskor.
    • Másrészt legyen rövid. Persze a rövidség egy relatív fogalom, és ha túl alacsonyan húzzuk meg a határt, akkor sok jó társasjátéktól elesünk. Számomra a lélektani határ kb. a 2 óra; ez az az időhossz, amelyet a családdal vagy barátokkal rá tudunk szánni, az esetleges kilengéseivel együtt is.
  • Komplexitás: itt az egyik véglet a könnyen, akár percek alatt megtanulható játék, a másik meg az annyira bonyolult, hogy a játékszabály több tucat oldal, a próbajáték órákig eltart, és vannak egyszerűsítések a fokozatos fejlődéshez. Alapvetően minél közelebb áll egy játék az elsőhöz, annál jobb: az egyszerű, de nagyszerű játékokat szeretem igazán. Persze itt is igaz az, hogy ha túl alacsonyan húzzuk meg a komplexitás határát, akkor megfosztjuk magunkat néhány igazán jó és mély társasjátéktól. Az viszont számomra minimumstandard, hogy az adminisztrációs rész (előkészületek, a játék mechanizmusa, pontszámítás) törpüljön el az érdemi rész mellett. Valamint az is, hogy egy bonyolult játék legyen annyira jó, hogy utána érdemes legyen nagyon sokszor elővenni.
  • Szerencsefaktor és döntés: itt az egyik véglet a nulla szerencsefaktorú, teljes információs játékok, a másik véglet meg a 100%-os szerencsefaktorú, lényegében elnyújtott fej vagy írás játékok. Az igazi gémerek alapvetően nem szeretik a nulla vagy azt túlzottan megközelítő szerencse faktorú játékokat, viszont még jobban visszautasítják azokat, ahol minden a szerencsén múlik. Vannak játékok, ahol a játékszabály is alig ad választási lehetőséget. Sok olyan játék van, melyben elvileg van döntési lehetőségünk, valójában viszont vagy van egy nyilvánvaló legjobb lépés (tehát ez esetben lényegében nem volt döntési lehetőségünk), vagy az, hogy a lehetőségek közül mi bizonyul jónak, a későbbi szerencsés húzásoktól függ. Én alapvetően azokat a játékokat szeretem, ahol mindig sok döntési lehetőség közül választhatunk, és többnyire nem létezik egyértelműen jó választás. A szerencse színesebbé és érdekesebbé teszi a játékot, viszont azt nem szeretem, ha a győzelem szinte kizárólag a szerencsén múlik.
  • Egy döntés következménye: ez alatt azt értem, hogy egy esetleges rossz lépésnek mennyire drasztikusak a következményei. Azt tartom szerencsésnek, ha a döntés és a következmény arányban van. Itt az egyik véglet az, amikor a rossz döntést hozó játékos teljesen reménytelen helyzetbe kerül, valójában kínszenvedés a továbbjátszás. Súlyosabb esetben ez ráadásul szerencsefüggő: a játékosa gyakorlatilag úgy kerül reménytelen helyzetbe, hogy elvi esélye sem volt jót lépni. A másik végletben viszont a hibának szinte nincs következménye, mert pl. a szerencse oly mértékben felülkerekedik a korábbi döntéseken, hogy azt gyakran teljes egészében elfedi. Az én véleményem szerint egy rossz döntésnek igenis legyenek érdemi következményei, de azt nem tartom szerencsésnek, ha előfordulhat az, hogy egyetlen rossz döntés az elején már szinte matematikailag is esélytelenné teszi a győzelmet.
  • A "szocialista faktor": ez alatt azt értem, hogy mennyire segít a játékmechanizmus a bajba került játékoson. Itt is két végletet látok, és a középút az elfogadható. Az egyik végletben egyáltalán nincs "szociális háló": ha egy hibás lépés vagy balszerencsés húzás/dobás következtében elvesznek a javak, még matematikai esély sincs a megkapaszkodásra. A játékok egy jó részében van egy olyan lehetőség, hogy a kör teljes passzolásáért cserébe a játékos kap valamekkora jutalmat, tipikusan a játékban értelmezhető pénzt, amivel aztán legalább elvben meg tud kapaszkodni. Ez legalább arra jó, hogy ha az összes játékos tapasztalatlan és egyébként reménytelen helyzetbe kerülne mindenki, a befejezhetőségnek legalább elvi esélyét biztosítja. Ugyanakkor ezt sem szabad túlzásba vinni: mindenképpen csak az a jó társasjáték szerintem, ahol ez a szocialista faktor érdemben nem befolyásolja a játékmenetet, pl. tapasztalt játékosoknál elő sem jön. Vannak ugyanis olyan társasjátékok (szerencsére nem túl nagy számban), ahol a játékszabály pl. az éppen utolsó helyen álló játékost oly mértékben túlkompenzálja, hogy szinte érdemes arra taktikázni, hogy utolsó helyen álljunk. Különösen akkor, ha a győzelmi pontok nagy része a végelszámolásban következik be, és a pillanatnyi pontszám határozza meg a lépéssorrendet.
  • Az esélyek kiegyensúlyozottsága: itt számos tényezőt figyelembe lehet venni.
    • A kezdő játékos előnye. Valami ellensúlyozza-e az először lépő játékos előnyét? Pl. a sakkban semmi sem ellensúlyozza. A góban a komi ellensúlyozza: a nem kezdő játékos automatikusan kap pár pontot az elején. Meglepő, hogy az amúgy teljesen jól játszható társasjátékok zöme nem kompenzálja a kezdő játékos előnyét. Pedig a legtöbb esetben ez elég egyszerűen megoldható: a játékok igen jelentős hányadában a játékosok körükben több akciót hajthatnak végre; egy nyilvánvaló kiegyensúlyozottságot eredményezne, ha az első lépésben a játékos csak egyet léphetne, az ellenfele kettőt, és csak ezt követően kerülne sor a teljes számú lépéspárra. Van pár üdítő kivétel, de a legtöbb játék nem ilyen.
    • A lépésszám kiegyensúlyozottsága. Vannak játékok, amelyekben a játékszabály garantálja azt, hogy mindenkire pont ugyanannyiszor kerüljön sor, tehát ha a kezdőjátékos érte el először a győzelemhez szükséges pontszámot, a nem kezdő játékos még léphet, de fordítva nem igaz. A legtöbb játék nem ilyen, de minimális szabálymódosítással elérhető lenne.
    • Nagyon erős lap. Létezik-e a játékban olyan lap, ami ha valakihez megkapja (és szerencsefüggő, hogy kihez kerül), akkor aránytalanul nagy előnybe kerül a másikkal vagy többiekkel szemben, gyakorlatilag felülírva minden addigi kifinomult taktikát, semmissé téve korábban elkövetett kisebb-nagyobb hibákat. (Pl. egy gyerekkori autós kártyában az egyik lap olyan erős volt, hogy majdnem mindenben verte a többit: egy-egy játszma igen hosszú ideig eltarthatott, de a végén úgyis az nyert, akihez az a bizonyos lap került.)
  • Tematika: itt az egyik véglet az absztrakt játék, ahol téma nincs, csak játékszabály, a másik végletben pedig a téma határozza meg a játékmenetet. Itt említem meg a dizájnt is: mennyire szépek a lapok, a figurák, a játéktábla. Tapasztalatom szerint a vérbeli társasjátékosok nemigazán szeretik a teljesen absztrakt játékokat és a túlegyszerűsített dizájnt: kell a szerep, amibe belebújhatnak, és hajlandóak többet fizetni a szép kiadásért. (Ez utóbbi alatt pl. azt értem, hogy lehet, hogy egy adott játékot lehet egy közönséges francia kártya paklival is játszani, mégis, a játékosok szeretik a dizájnos, ám drágább kiadást, amelyen karakterek vannak, és nem számok.) Személy szerint én nem vagyok a leegyszerűsített dizájnú absztrakt játékok ellen. Visszatérve a tematikára: az önmagában szerintem sem egy rossz dolog, ha a játékosok mondjuk egy történelmi esemény szereplőivé válnak a játék során, vagy a sci-fi világba csöppennek bele, de azt nem szeretem, ha ez a játszhatóság rovására megy. Ugyanakkor viszont ilyen esetben elvárom a játéktól, hogy a dizájnnak és a mechanizmusnak is köze legyen ahhoz, amit tematizálni szeretne. Legalábbis furcsának tartom azokat, amelyek amúgy jó absztrakt játékok, viszont a köré varázsolt témához semmi közük sincs.
  • Újra játszhatóság: léteznek olyan játékok, melyet csak egyszer (vagy kevésszer) lehet igazán élvezhetően játszani, mert vagy a játék jellege eleve olyan, vagy elég gyorsan rá lehet jönni a helyes stratégiára. Ez nyilván nem jó, mert a játékba egyrészt pénzt, a szabály megtanulásába pedig időt fektetünk, és joggal várjuk el szerintem, hogy utána a befektetés a sok játékon keresztül megtérüljön.
  • Játékosok száma: a legtöbb játékot adott számú játékossal játszhatjuk. Kivételek persze vannak, különösen a party játékok, ahol elvileg akárhányan részt vehetnek, esetleg van egy minimális létszám, a legtöbb táblás játék esetén viszont egzakt számú játékos játszhat. Ezt többféleképpen lehet csoportosítani:
    • Skálázható vs. egzakt játékosszám: a skálázhatóság alatt azt értem, hogy sokféle játékosszám előfordulhat, szélsőséges esetben akár az egyéni (szoliter) játéktól egészen a tucatig, az egzakt játékosszám pedig egyetlen módon (vagy nagyon kevés lehetőséggel) lehet játszani. Mindkettőnek meg van a maga előnye és hátránya. A jól skálázható játékok akkor tesznek igazán jó szolgálatot, ha nem tudjuk előre, hogy hányan leszünk. Viszont ne feledjük, hogy a túl univerzális eszközök komoly kompromisszumot tartalmaznak: kevés az a játék, amit ketten vagy hárman ugyanúgy lehet élvezni, mint mondjuk hatan vagy heten. Az egzakt játékosszámú játékok azok, melyet csak adott számú játékos játszhat. Ide tartoznak a csak kétszemélyes, a csak háromszemélyes és a csak négyszemélyes játékok, ill. azok, amit mondjuk csak hárman vagy négyen lehet játszani. Ezeknek legalább két nyilvánvaló hátránya van: egyrészt pont annyi játékos játszhat (se több, se kevesebb, így olyan esetekben kizárt, ha valaki véletlenül még beeshet), másrészt a tipikus játékosszám alacsony (max. 4 fő), tehát csak szűk társaságoknak való. Cserében viszont ezek a játékok többnyire nem tartalmaznak olyan kompromisszumot, mint a jól skálázható játékok.
    • Kevés vs. sok játékos: számomra a kevés játékosszám 4 vagy az alatti, a sok pedig az 5 vagy az fölötti. Tapasztalatom szerint a 4 fővel a legnagyobb a társasjáték választék.
  • Játékosok életkora: családi játékok esetén figyelembe kell venni az ajánlott életkort. Persze az a paradox helyzet áll elő, hogy a tapasztalat szerint az okosabb gyerekek szeretnek társasjátékozni, és mondjuk egy 125 IQ-jú 8 éves gyerek értelmi képessége definíció szerint megfelel egy átlagos, 100 IQ-jú 10 évesnek. Szóval egy 125 IQ-jú 8 éves nyugodtan játszat a 10 éves kor felett ajánlott játékokkal, de mivel a legtöbb, társasjátékkal szívesen játszó gyerekek intelligenciahányadosa meghaladja a tényleges életkorának megfelelő átlagot, szinte mindig le lehet vonni belőle 1-2 évet. Túlzottan viszont nem érdemes eltérni ettől. A másik a felső korhatár: ugyan a játékok zömére ráírják, hogy egy nagyon alacsony életkortól 99 éves korig ajánlott, viszont mondjuk a 4 éves kortól ajánlott játékok a felnőtteknek jó eséllyel nem okoz olyan kihívást, mint egy óvodásnak. Ugyanakkor vannak olyan játékok is (nem túl sok), melyeknél objektív okai vannak az alsó életkornak, pl. középiskolás tananyag szükséges hozzá; ezekben az esetekben szigorúbban kell venni az ajánlott korhatárt.
  • Ellenfelek: az ellenfelek természetesen befolyásolják a játékot, mert ha nem így lenne, akkor gyakorlatilag mindeni szoliterezne. Viszont van néhány dolog, ami számomra negatív ezzel kapcsolatban:
    • Ha nem mindegy, ki mellett ülsz. Ideális esetben mindegy, hogy hol ülsz. A legtöbb társasjátékban a közvetlenül melletted ülő nagyobb hatással van rád, mint a távolabbi játékos, mégis, nem szeretem azokat a játékokat, ahol a melletted ülőknek döntő jelentősége van.
    • Ha valaki rád tud szállni. Elvileg szinte mindegyik játékban lehetséges a következő: mondjuk 4 személy esetén ketten összefognak egy harmadik ellen, hogy a negyediket hozzák ki győztesnek. A gyakorlatban persze ilyenre szinte soha nem kerül sor, mert a játékot a játékosok élvezni szeretik, és nem összeveszni rajta, viszont vannak olyan játékok, melyben maga a szabály ösztönzi arra a játékost, hogy "szálljon rá" egy másikra. Ezek határozottan rossz játékok!
    • Ha valaki tönkre tudja tenni a játékot. Számomra az a társasjáték a jó, melyben ha valaki nem a számára legoptimálisabbat lépi, akkor ő maga kerül hátrányba, de nem rontja el a másik játékélményét. Nem szeretem azokat a játékokat, melyben lehet játékot rombolni.
    • Ha meg lehet sértődni. Igazából vannak olyan játékok, melyben az arra érzékenyek meg tudnak sértődni, ezek a "sértődős játékok". Ezek között persze van egy-két jó is: ott jól meg kell választani az ellenfeleket, és ha eljön egy köztudottan sértődékeny játékos, akkor nem szabad azzal játszani. De alapvetően érdemes kerülni azokat a játékokat, melyen elvileg meg lehet sértődni.
  • Kiesés: a társasjáték, ahogy a neve is mondja, egy olyan játék, melyet társaságban játszunk. Ideális esetben a játékot mindenki végig játssza, nem lehet belőle kiesni. A legtöbb játék ilyen. A gyors, pörgős, tipikusan parti játékok esetén megengedett a kiesés, ahol egy-egy forduló 1-2 percig tart, viszont a hosszú, több órás játékoknál szerintem ez megengedhetetlen. Személy szerint én kétféle kiesést különböztetek meg, és nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb.
    • Fizikai: ez az, amikor a szabály azt mondja, hogy az adott játékos kiesett, hagyja el a táblát, a többiek viszont folytassák. Kellemetlen, de ez esetben tud mást csinálni, különösen akkor, ha a játék még órákig eltart. De ez nem társasjáték!
    • Logikai: ez az az eset, amikor egy rossz lépés vagy balszerencse következtében mér szinte elvi esélye sincs nyerni, vagy akár eredményesen befejezni a játékot, mégis, kénytelen vegetálni még egy jó darabig, akár a játszma végéig; a szabály nem gondoskodik a feladás lehetőségéről.
  • A doboz mérete: sajnos a legtöbb társasjáték doboza nagyrészt levegőt tartalmaz. Minél nagyobb ugyanis egy doboz, egyrészt a vásárló annál könnyebben észre veszi, másrészt annál több pénzt hajlandó adni érte. Így otthon nagyon sok helyet foglal, amit jobb térkihasználással a töredékére lehetne zsugorítani. Ideális esetben a doboz nem tartalmaz üres részeket, és ilyen értelemben a legjobbak az összesen egy pakli kártyából álló játékok, amelyek igazán kevés helyet foglalnak.
  • A játék ára: a játékok árának szórása hatalmas: a egy-kétszáz forintos magyar kártyától a több tízezer (kiegészítőkkel akár több százezer) forintos társasjátékokig terjed. Mivel egy társasjáték akkor hozza be igazán az árát, ha játszunk vele, az időnk és a pénztárcánk is véges, emiatt nyilván mindenkinek el kell döntenie, hogy mennyit áldoz egy-egy játékra. Az egy pakli kártya jellegű társasjáték árának nagyságrendje kb. 2000-3000 Ft (4000 Ft-tól nevezem "rablásnak"), a sok részes, egyszerűbb dobozos játéké pedig 5000-10000 Ft; a tízezer forint egyébként az a lélektani határ, ami fölé emlékeim szerint még sohasem mentem. Persze elismerem, hogy ezzel én magam is felhajtom a doboz méreteit és annak levegő tartalmát…

A fentiek alapján górcső alá veszem az általam ismert játékokat.

Hol játsszunk?

A legtöbb társasjátékot élőben érdemes játszani, családdal, barátokkal, vagy nyilvánosan meghirdetett társasjáték alkalmakon. Viszont jóval kevesebb szervezést igényel, és sokkal gyorsabban lehet tanulni online. Néhány társasjáték oldal:

  • Board Game Arena - igen sok társasjáték van, bajnokságokat is szokta rendezni. Van egy magyar szekciója: BoardgameArena Magyarország, melyhez tartozik egy Facebook csoport is. A regisztráció ingyenes, bármely játék ingyen játszható, és néhányat kivéve ingyen is indítható. A prémium tagság is elérhető áron van.
  • BrettspielWelt - német társasjáték oldal; sok játék van, de nemigazán sikerült kiismerni magamat benne.
  • Aso Brain Games - összesen 4 játék van, viszont közöttük van a Catan Telepesei, Xplorers néven, mindenféle kiegészítővel. Sajnos csak Java képes böngészővel fut, valamint a regisztráció után kell jó pár napot várni.
  • Yucata - nem ismerem.
  • Tabletopia - nem ismerem.
  • Mattle - nem ismerem.
  • SlothNinja - nem ismerem.

A "társasjátékosok Facebook-ja" a BoardGameGeek, ahol többek között a játékok adatait találjuk meg.

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License