Ellenjavallt játékok

Fő kategória: társasjáték.

Nagyon, nagyon, de nagyon sok kiváló társasjáték létezik, viszont sajnos valahogy pont a legnépszerűbbek azok, amelyekkel egyenesen tilos lenne játszani. Lássuk, melyek ezek!

Ki nevet a végén?

Sajnos ez az a társasjáték, amit a legtöbb gyerek először megtanul. Kiszámíthatatlanul hosszú nettó szerencsejáték. A szabályalkotóknak legalább az eszükbe juthatott volna, hogy a játékosok alapból kitehessenek egy bábut, és ne fordulhasson elő az, hogy az egyik játékos menthetetlenül beragad. De legalább könnyen tanulható. Nem ajánlom.

Monopoly

A Monopoly a társasjátékok ősbűne. Röviden összefoglalva: ez egy ingatlanbefektetési társasjáték, amelyben szállodákat, vasutakat és hasonlókat adunk-veszünk-építünk, a cél pedig az, hogy az ellenfeleinket szép sorjában kifosztva, porig alázva és hosszú kínlódás után a játékból is kizárva mi magunk birtokoljunk mindent.

Sokan sokféleképpen összefoglalták, hogy miért kerüljük, amennyire csak lehet, és mekkora károkat okoz, pl.:

Most egy n+1-edik összefoglalót írok én is. Sokáig számomra is - ha nem is A nagybetűs társasjáték, de - megkerülhetetlen valós opció volt. Önmagában az engem nem zavar, hogy a játék célja az ellenfelek sárba döngölése, mert ez csak egy absztrakciós szint: a kooperatív játékok kivételével minden játékban a cél az ellenfelek legyőzése, és aki nem hajt minden tudásával a győzelemre, azokkal valójában nem jó játszani. Tehát ami a legtöbbeket zavar, az engem egyáltalán nem. A következők viszont a valaha létezett legrosszabb társasjátékok kategóriába sorolják ezt a játékot:

  • Ki lehet belőle esni. A rövid, de sok fordulós játékok kivételéve számomra megengedhetetlen a kiesés. Ráadásul a tipikus kiesés olyan, hogy nagyjából fél óra alatt eldől, hogy valaki már nem lehet nyertes, de még vagy másfél órát kell szenvednie, mire kiesik. Majd több órát várni arra, hogy a többiek befejezzék. És itt jön a másik probléma:
  • Hosszú és kiszámíthatatlan játékidő. Mennyi ideig tart egy tipikus Monopoly party? Olyan 2-6 óra. Egyrészt vállalhatatlanul hosszú, másrészt túl nagy a kilengése.
  • Nulla döntési lehetőség. A játékszabály ugyan lehetővé tesz minimális döntési lehetőséget, de az is max. 2: megveszem vagy nem veszem meg, és többnyire van egy triviálisan legjobb lépés (majdnem mindig megéri megvenni).
  • Aránytalanul nagy szerencsefaktor. Ha valaki a játék elején börtönbe kerül, akkor jobb lenne azonnal kilépnie a játékból (amit nem tehet meg, még ott kell szenvednie), a játék végét viszont gyakran az döntoi el, hogy ki kerül hamarabb börtönbe (ugyanis ha ott van, nem fog rálépni más szállodájára).
  • Összefogás az egyik játékos ellen. Igazából a Monopoly sava-borsa nem a játékasztalon, hanem a játékasztaltól távoli titkos megbeszéléseken zajlik, és ilyen értelemben még jó játék is lehet. De egyrészt ez az, ami borzasztóan elhúzza a játékot ("cseréljük el az építési telket a vonatra, és egyezzünk meg abban, hogy én nem fizetek neked a szállodában, te nem fizetsz nekem a vonaton, valamint megegyezünk abban, hogy 5 körön keresztül nem egyezkedünk a Sanyival"), másrészt ez alkalmat ad az összefogásra egy harmadik fél ellen (tipikusan adja magát, hogy összefogjanak a legerősebb ellen, és már lehet, hogy bőven nem ő áll legjobban, mégis embargó alatt van), harmadrészt tényleg kizárólag olyanokkal érdemes így játszani, akiknek a vérükben van az egyezkedés.

Persze van pár előnye is, melyek messze nem kompenzálják a hátrányait: jól skálázható (tényleg!), gyorsan tanulható, újra játszható, és mindegy, hogy milyen sorrendben ülünk az asztalnál.

Gazdálkodj okosan!

A Gazdálkodj okosan! valójában egy sz rossz társasjáték, már amennyire emlékszem a szabályaira. A Monopoly által okozott űrt próbálta vele kitölteni az akkori hatalom, sajnos sikerrel. Amíg a Monopoly-ban megvan legalább a döntési lehetőség látszata, a Gazdálkodj okosan!-ban ez konkrétan nulla, a szerencse faktor pedig 100%. Nevelő célzattal készítették: idealista egységsugarú szocialista embert szeretett volna ezzel faragni a gyerekből a hatalom, ami persze önmagában nem lett volna baj, viszont érdemes lett volna úgy megalkotni, hogy a a játékosok kezébe valós döntéseket helyeznek. A játékban a játékosok valójában eljátszanak egymás mellett, amit nevezhetünk közös időtöltésnek, de nem társasjátéknak. Viszont cserébe a játék hossza (amennyire emlékszem) jól meghatározott volt, nem igazán volt "sírós", senki sem esett ki. Mindenesetre felejtős.

A rendszerváltás környékén jelentek meg ilyen-olyan részvényes játékok, melyeknek a címeire sem emlékszem; ott meg túlkomplikálták a szabályt, az előkészületek hosszabb ideig tartottak, mint a mai igazán jó társasjátékok teljes hossza, szóra sem érdemesek.

Rizikó

A Rizikó majdnem olyan rossz, mint a Monopoly. Röviden összefoglalva: egy-egy világbirodalmat vezetünk, egymással háborúzunk, a cél pedig az, hogy a célkártyától függően kontinenseket foglaljunk el, esetleg irtsuk ki valamelyik ellenfelünket, vagy egy másik játékváltozatban nemes egyszerűséggel irtsunk ki mindenkit, és mi legyünk a világ egyetlen urai.

Igazából sokáig szerettem, de ugyanaz a pár megbocsájthatatlan bűne van, mint a Monopoly-nak: ki lehet belőle esni, hosszú és kiszámíthatatlan a játékidő, valamint lehet kifejezetten az egyik játékos ellen játszani (egy bizonyos célkártyánál kell is). Határozott előnye a Monopoly-val szemben viszont az, hogy itt van valódi döntési lehetőség, és ezekre valódi stratégiát tudunk építeni, a szerencsefaktor pedig elfogadható. Ez is jól skálázható. Ezek viszont messze nem kompenzálják a hátrányait.

Unless otherwise stated, the content of this page is licensed under Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License